Hívás most!

Bemutatkozás

Járóbeteg ellátás

A gyermektüdőgyógyászati szakrendeléseink párhuzamosan 2 ambulancián folynak, melyekre és konzultációra az ország egész területéről fogadunk betegeket.

Kérjük a szülőket, amennyiben először látogatják meg ambulanciánkat, hozzák magukkal a gyermek TAJ kártyáját, a háziorvosi beutalót, valamint a gyermek eddigi orvosi dokumentációit.

Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az orvosi vizsgálat nélkül adott és kinyomtatott (fekete pecsét és aláírás) beutaló nem tekinthető érvényesnek. A rendelkezés szerint a az orvosi pecsét színe kék. Az érvényben lévő rendelkezések szerint a háziorvosnak napi 8 órában elérhetőnek kell lenni, így a szakrendelésre utalást vagy az Ő, vagy az ügyeleti szolgálat általi vizsgálatnak kell megelőznie.

Visszarendelt gyermek esetében elegendő a gyermek előző ambuláns lapja, amennyiben ez nem áll rendelkezésre, TAJ-kártyája.

Kérjük, hogy vizsgálatra jelentkezéskor a váróteremben foglaljanak helyet, onnan szólítják Önöket vizsgálatokra.  A beutalókat a tájékoztató táblák szerit adják le.

Akut rosszulléttel jelentkező betegeinket az erre beosztott orvos fogadja, és végzi el a szükséges vizsgálatokat.

Időpont kérhető legegyszerűbben ezen a honlapon, de munkanapokon 9-14 óra között a következő telefonszámokon is: 06-23-511-565 vagy 06-23-511-570/ mellék: 186, 187

ill. a honlapon látható mobilszámokon, amennyiben az on-line foglalás nem oldható meg.

A rendelési időket az előjegyzés menüpontban láthatják, ahol be is jelentkezhetnek a rendelésekre.

Jelenleg következő orvosaink rendeléseire tudnak bejelentkezni:

1.    dr. Laki István csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, főorvos, osztályvezető
2.    dr. Ujszászi Éva csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, főorvos, osztályvezető helyettes
3.    dr. Gyürüs Éva PhD csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, szomnológus, főorvos

4.    dr. Győrfy Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, adjunktus
5.    dr. Horváth Bernadett csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, adjunktus
6.    dr. Subicz Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, adjunktus

7.   dr. Lőwy Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos

8.   dr. Pászka Dóra csecsemő- és gyermekgyógyász, allergológus és immunológus szakorvos

9. dr. Sándor Zsuzsa csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos szakorvos

10. dr. Csáki Csilla csecsemő- és gyermekgyógyász, allergológus és immunológus szakorvos

Az orvosi rendelések mellett komplex fizioterápiás kezelésre is az ország egész területéről fogadunk betegeket, melyre szintén az előjegyzések menüpontban van lehetőség bejelentkezni.

A szakrendelésen a következő vizsgáló eljárások érhetők el:

1.   Légzésfunkció
Öt év feletti asztmás, vagy asztmára gyanús gyermekek vizsgálatára alkalmas fájdalommentes, a tüdő működését vizsgáló eszköz.
Kérjük, futásterhelésre érkező betegeink hozzanak tiszta talpú tornacipőt, rövidnadrágot és váltás pólót.

2. Allergiavizsgálat bőrteszt, vagy vérvizsgálat az asztmát, ekcémát, allergiás náthát, vagy ételallergiát okozó anyagok felderítésére.
A vizsgálat előtt egy héttel le kell állítani az antihisztamin tartalmú tablettákat, szirupokat, cseppeket.

3.    Röntgen
4.    EKG
5.    Laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatok
6.    Verejték elektrolit vizsgálat

A szakrendelésen leggyakrabban kezelt betegségek a következők:

1.    Elhúzódó köhögés
2.    Csecsemők és kisdedek nehézlégzése
3.    Asztma
4.    Allergiás nátha
5.    Ekcéma
6.    Csalánkiütés (urticaria)
7.    Ételallergia
8.    Tüdőgyulladás
9.    Légzési elégtelenség izombetegségekben
10.  Alvási apnoe
11.  Cisztás fibrózis
12.  Bármilyen légúti tünettel járó betegség, állapot

A szakrendelésen dolgozó asszisztensek:

1.    Aradiné László Ágnes   –   pulmonológus allergológus szakasszisztens
2.    Bányai Zsuzsanna     –    általános asszisztens
3.    Trunecz Györgyi     –   röntgen szakasszisztens


Fekvőbeteg ellátás

A Gyermekosztály elérhetőségei
Telefon: 06-23-511-570 Fax: 06-23-511-596
http://www.torokbalintkorhaz.hu/
www.gyermektudobalint.hu
https://www.facebook.com/pages/Törökbálint-Gyermektüdőgyógyászat/493531987389265?fref=ts

A Gyermekosztályon 30 ágyon látjuk el csecsemőkortól 18 éves korig gyermekbetegeinket.  A Pest megyei és budapesti gyermekeken kívül az ország egész területéről fogadunk olyan gyermekeket, akiknél a diagnózis megállapítása, vagy a kezelés beállítása speciális gyermektüdőgyógyászati ismereteket és eljárásokat igényel. Osztályunk mind a gyermektüdőgyőgyász, mind pedig a gyermekgyógyász szakorvosok képzőhelye.

Kiemelendő, hogy osztályunkon történik jelenleg a hazánkban elvégzett gyermekbronchológiai vizsgálatok/beavatkozások nagyrésze, ezzel arányosan döntően osztályunkon folyik a következő gyermekbronchológus generáció kiképzése.

Honlapunkon megtekinthető a legutóbbi 10 évben osztályunkon képzettek névsora.

Osztályunk cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek ellátására akkreditált centrum. Itt említendő meg, hogy ágyszámunk fele olyan egy- és kétágyas kórterem, mely fürdőszobával is ellátott, így elkülönítésük speciális higiénés szempontjainak is megfelelünk.

A CF-es betegek minden esetben előnyt élveznek, a gondozó orvostól a fenti központi telefonszámon ill. az ismert mobiltefonjaikon kaphatnak időpontot. Mindez az év minden napjára (nyárra is!), az ambuláns és a fekvőbeteg ellátásra egyaránt érvényes! Kihangsúlyozzuk, hogy mivel 4 ambuláns vizsgálóhelyen tudjuk fogadni CF-es pácienseinket, így biztosított annak a lehetősége, hogy sem egy időben, sem egymás után ne legyenek azonos légtérben az adott napon. Ugyanígy a kórházi kezelés során is mindenki a saját, fürdő-WC-s kórtermében van elhelyezve és a fizioterápia is ott történik. A kezelés alatt a mozgásterápiára a parkban/erdei sétaúton van lehetőség.

A különböző aethiológiájú izombetegségben szenvedők speciális légúti problémáit felvállalva e betegcsoport légúti ellátását és gondozását is elvállatuk.

Nyaranta asztmás betegeink számára a kezelések beállítására és megerősítésére szolgáló ingyenes ellátásokat szervezünk, melyek során gyógytestnevelés, légzőtorna és kézműves/képzőművészeti foglalkozás vár a gyermekekre.

A szülők elhelyezésére az osztályon és a tetőtérben kialakított 2-4 ágyas szobákban nyílik lehetőség napi térítési díjért, mely magában foglalja a szállást és a napi háromszori étkezést.

Térítési díja: 1200 Ft/nap: a szülő és a gyermek külön alszik), 2500 Ft/nap: a szülő és a gyermek egy kórteremben alszik.

Osztályunkon a következő vizsgáló eljárások és konzíliumok érhetők el:

  1. Légzésfunkció

Öt év feletti asztmás, vagy asztmára gyanús gyermekek vizsgálatára alkalmas fájdalommentes, a tüdő működését vizsgáló eszköz.

  1. Allergiavizsgálat

Bőrteszt vagy vérvizsgálat asztmát, ekcémát, allergiás náthát, vagy ételallergiát okozó anyagok felderítésére.

  1. Verejték vizsgálat

A verejtékvizsgálat a cisztás fibrózis klinikai igazolásának arany standarja, megbízható módszere.

  1. Bronchoscopia

Altatásos hörgővizsgálat, melynek során hangosan légző, stridoros, ziháló vagy ismétlődő tüdőgyulladásban szenvedő gyermekeknél a légcső és a hörgők fejlődési rendellenességei megállapíthatók, a légutakba került idegen anyagok eltávolíthatók.

  1. Alváslabor

Alvászavarok, alváskor észlelhető légzésleállás okának felderítésére szolgáló fájdalommentes vizsgálómódszer.

  1. 24 órás vérnyomás-monitorozás

A gyermekkori magas vérnyomás betegség kimutatására

  1. Röntgen

Mellkasröntgen, orrmellék-röntgen, nyeletéses röntgen

  1. Ultrahang
  1. EKG
  1. Laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatok
  1. Fül-orr-gégészet
  1. Fizioterápia, gyógytorna, légzőtorna
  1. Dietetikai tanácsadás

Osztályunkon leggyakrabban kezelt betegségek a következők:

  1. Csecsemők és kisdedek nehézlégzése
  2. Asztma
  3. Pseudocroup (a gége gyulladása, laryngitis subglottica)
  4. Tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás
  5. Középfülgyulladás
  6. A légcső és a hörgők szűkületei
  7. Cisztás fibrózis
  8. Különböző eredetű izombetegségek légúti panaszai, tünetei
  9. Idegentest félrenyelés
  10. Légmell

Az osztály orvosai:

  1. dr. Laki István csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, főorvos, osztályvezető
  2. dr. Ujszászi Éva csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos, főorvos, osztályvezető helyettes
  3. dr. Gyürüs Éva PhD csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász főorvos
  4. dr. Csáki Csilla csecsemő- és gyermekgyógyász, allergológus és immunológus szakorvos
  5. dr. Győrfy Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász gyermektüdőgyógyász szakorvos, adjunktus
  6. dr. Horváth Bernadett csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos,adjunktus
  7. dr. Lőwy Tamás csecsemő- és gyermekgyógyász gyermektüdőgyógyász szakorvos
  8. dr. Pászka Dóra csecsemő- és gyermekgyógyász, allergológus és immunológus szakorvos
  9. dr. Sándor Zsuzsa csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász szakorvos
  10. dr. Subicz Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász gyermektüdőgyógyász szakorvos, adjunktus
  11. dr. Márialigeti Tivadar nyugalmazott főorvos

Szakdolgozók:

Link Kornélia gyermekápoló/mb. főnővér

Hauck Jánosné ápolási asszisztens

Majercsik Mónika OKJ ápoló

Danka Annamária OKJ csecsemő- és gyermekápoló

Vitányi Brigitta csecsemő- és gyermekápoló

Matusek Dóra OKJ gyermekápoló

Piskolti Márta OKJ gyermekápoló

Józsa Lászlóné ápolási asszisztens

Trunecz Györgyi rtg szakasszisztens

Bányai Zsuzsanna általános ápoló

Aradiné László Ágnes pulmonológus, allergológus asszisztens

Bádi Mónika asszisztens és orvosírnok

Osztályunkon az alábbi kollégákat voltak 1-6 hónapnyi időtartamra továbbképzésen:

név / a továbbképzés éve

dr. Halász Marianna  2007
dr. Simon Noémi 2007
dr. Müller Brigitta     2007
dr. Somogyi Éva  2007
dr. Gazda Emese 2007
dr. Kiss Gabriella 2007
dr. Lőrinczy Katalin  2007
dr. Lőrincz Ottília     2007
dr. Győrfy Ágnes      2008
dr. Subicz Ágnes 2008
dr. Partos Tímea  2008
dr. Schlick Barbara    2008
dr. Lacsny Szilvia      2008
dr. Szende Katalin    2008
dr. Balla Borbála Dóra    2008
dr. Molnár Edit Dóra    2008
dr. Nagy Zsuzsanna  2008
dr. Lőwy Tamás  2008
dr. Albert Erika   2009
dr. Szlávik Éva    2010
dr. László Erzsébet    2010
dr. Szabó Éva      2010
dr. Krikovszky Dóra 2010
dr. Czuczor Violetta 2010
dr. Lakatos Edit 2010
dr. Demeter Botond  2010
dr. Magyar Katalin   2011
dr. Szirmai Annamária  2011
dr. Wilde Annamária 2011
dr. Hrapka Erzsébet  2011
dr. Adonyi Nóra  2011
dr. Molnár Kata   2011
dr Paulovics Klára     2011
dr. Szakács Katalin   2011
dr. Végső Aranka      2012
dr. Agócs Zsófia  2012
dr. Dombi Zsófia 2012
dr. Kádár Attila   2013
dr. Halász Orsolya 2013
dr. Pásztory Veronika 2013
dr. Pataky Rozália 2013
dr. Pócsai Noémi 2013

dr. Papp Eszter 2013

dr. Kun Renata 2013

dr. Szikszay Orsolya 2013

dr. Kárász Hajnalka 2014

dr. Márkus Éva 2014

dr. Cserháti Edit 2014

dr. Kordé Izabella 2014-15

dr. Hegyi Barbara 2014-15

dr. Marsi Molnár Barbara 2014-15

dr. Velkey Ábel 2015

dr. Lukács Miklós 2015

dr. Sándor Zsuzsa 2016

dr. Zárdai Zita 2016

dr. Olosz Réka 2016

dr. Koncz Judit 2016

dr. Kapus Katalin 2016

dr. Lőrincz Ottilia 2016

dr. Major Judit 2016

dr. Holczinger Vera 2017

dr. Kerkuska Ilona 2017

dr. Barna Zsófia 2017

dr. Rózsa Szilvia 2017

dr. Csordás Katalin 2017

dr. Boros Judit 2017

dr. Tamás Borbála 2018

dr. Kerkuska Ilona 2018

dr. Mammel Marianna 2019

dr. Horváth Orsolya 2019

dr. Kovács Orsolya 2019

dr. Milosevits Gergely 2019

dr. Jancsó Anna 2019

 Kérjük támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

„Pest Megyei Tüdőbetegekért Közhasznú Alapítvány”

Székhelye: 2045 Törökbálint, Munkácsy M. u. 70.

Adószáma: 18683576-1-13

Számlaszáma: 11742173-20142447

Tüdőgyógyintézet, Gyermekosztály, 2045 Törökbálint, Munkácsy M. u. 70.